A Dió Bisztró Mikulása 2010. december 6-án a Dió Bisztró Facebook oldalának - http://www.facebook.com/pages/Dio-Bisztro/119345998121587?ref=sgm - kedvelői, illetve azok között, akik itt a blogon olvassák a recepteket + megjegyzéseket fűznek az írásokhoz gasztro meglepetést sorsol ki. A nyereteseknek természetesen egy pár kitisztított cipőt is be kell mutatniuk :) Várjuk együtt a Mikulást!
2010.10.31.
19:24
Írta: diobisztro
Ma végre a dédi főzött - petrezselymes tojással töltött dagadó
Az egész héten elszenvedett pejoratív megjegyzések sorozata után ma végre részben átengedtük a terepet a dédinek, hogy ebédet főzhessen kedvenc unokáinak (Isa meg Áron), meg persze a dédgyereknek (Kornél); mi, a futottak még kategória meg áhítattal figyelhettük a szakértelmét. Meg kell hagyni, bizonyos ételekben a dédi verhetetlen: ilyen a szilvalekváros derelye, a pogácsa, a töltött káposzta, a rántott hús (az övé annyira ropogós és szaftos, hogy anyuval tőle lestük el a trükköt), a sajtos hús (na, ezt kifejezetten utálom), a sóska (amíg élt az én nagyanyám, ebben ő vitte a prímet, de átvette ezt a helyet most a dédi), a palacsinta, a túró gombóc, csülkös krumplileves, zserbó, reszelt almás (na, ez utóbbi kettőt sem szeretem), és persze ez a töltött dagadó. Mást vagy elfelejtett, vagy nem akar megfőzni, és akkor anyósomon a sor. Viszont amit szeret csinálni, azokat nagyon jól csinálja, meg kell hajolnunk előtte. Ma ebédre dagadó volt - sajnálom, hogy nem fotóztam a fázisokat, mert nagyon érdekes volt, de igyekszem annyira plasztikusan leírni, amennyire csak lehet, hogy magatok elé tudjátok képzelni a látványos végeredmény készítésének folyamatát is.
Hozzávalók1 kg tölteni való dagadó (mert ugye van darált húsnak való dagadó is, amiből készül pl. a fasírt) - kérjük meg a hentest, hogy szúrja fel (azaz készítsen a húsba egy hatalmas zsebet)
10 db főtt, kemény tojás
hatalmas csokor petrezselyemzöld apróra vágva
só, bors, olaj
Előmelegítjük a sütőt 190 fokra. Fogjuk a csinos dagadónkat, és a két kis kezünket beletesszük az előkészített zsebbe, hogy megnézzük, mindenhol egyenletes e a zseb - ha nem, akkor a kezünkkel egy kicsit rásegítünk annak érdekében, hogy minél szimmetrikusabb legyen a zseb, és ennek eredményeként csinos a töltött hús. Kívülről sózzuk, borsozzuk a húst. A keményre főtt tojásokat megpucoljuk, félbe vágjuk, kivesszük belőle a sárgákat. A fehéreket rusztikus, de apró kockára vágjuk, majd külön összetörjük a sárgáját, összekeverjük 1kk sóval és borssal, majd az egészet összekeverjük a petrezselyemmel és a fehérje kockákkal is. A zsebbe is szétterítünk a kezünkkel kb. 1 kk sót, majd csinosan betöltjük a tojásos masszát a zsebbe, és a nyílást bevarrjuk. Ha volna még a dagadón olyan rész, ami vagy kiszakadt, vagy kiszakadó félben van, varrjuk be. Veszünk egy tepsit, teszünk az aljára egy kis olajat, rátesszük a husit, vékonyan bekenjük olajjal, és betesszük a tepsit a sütőbe (nem kell fólia). Kb. egy óra alatt sül meg porhanyósra. Ha nagyon sül, vegyük lejjebb a sütőt, hogy mindenképpen átsüljön. Ha volt porcos vagy csontos rész a dagadóban, azt sülés után ki lehet venni (mivel sok pasi nem szeret bajlódni a csonttal...), és akkor szépen lehet a húst szeletelni. Rizibizivel és savanyú uborkával tálaljuk. Amennyire egyszerű, annyira finom. Egész heti "fikázás" megbocsátva :)
3 komment
Címkék: sertés
2010.10.30.
20:35
Írta: diobisztro
Megjött Isa - Pulykaburger deluxe
Megjött Isa - két hete nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk. 10 év után azt gondoltam, hogy nem fog annnnyira hiányozni, és tök őszintén az első másfél hét nem volt vészes, de amikor kiderült, hogy jön ma, csak rátört az ember lányára a szerelmének a hiánya, na... :) Kemény csajból vagyok, de azért jó néha odabújni Isához... A gyerekről már ne is beszéljünk: bealudt, de amikor kicsit megébredt, és az apja arcát látta maga mellett, eksztázisba esett, és felpörgött, mint egy búgócsiga - a délutáni alvásnak lőttek. Azért látszik, hogy az apja elszokott a napi rutintól: csak kb. másfél órára mentünk el sétálni, és már kifáradt :) Majd visszarázódik... :))) Ma estére - mivel tudtuk, hogy a zöldségleves-szilvalekváros derelye kombó után, amit a dédi készített ebédre vacsorára valami húsosat kell adni a fiúknak - pulykaburger volt a listán. Maga a pogácsák összeállítása tényleg nem vesz sok időt igénybe, annyi van, hogy azért mellette kell állni, amíg megsül. Én azt találtam ki, hogy a belevalókat szépen tányérokon kirakjuk, és mindenki azt és annyit vesz belőle, amit és amennyit akar - aztán persze anyósomnak lett igaza; a fiúk kaját még melegíteni sem melegítenek egyedül, a palacsintát is csak betöltve-betekerve eszik, akkor majd pont a burgert rakják össze maguknak :) A siker fenomenális volt: a fiúk 4-t ettek fejenként, a dédi is megevett egyet, mi anyósommal meg a maradékon osztoztunk. Nagyon laktató, a fiúk szuszognai alig tudnak, és legalább pontosan tudjuk, mit raktunk bele...
Hozzávalók 12 db hamburgerhez1 kg pulykacomb darálva - mi itthon daráltuk le
2 közepes fej lila hagyma apróra kockázva
2 kk só
2 kk fehér bors
1 kk kakukkfű
1/4 kk szerecsendió
1 ek ketchup
1 ek paradicsomlé
1 tojás
1 csomag petrezselyemzöld rusztikusra vágva
12db kisebbfajta hamburger zsemle (mi Sparosat vettünk)
ketchup, majonéz, mustár, paradicsom, lila hagyma, savanyú uborka ízlés szerint
A hozzávalókat fakanállal jól összekeverjük. 12 gombócot csináltunk belőlük, és kicsit szikkadni hagytam őket sütőpapíron. Közben felkarikáztuk a hagymát, a paradicsomot és az uborkát a belevalónak, és tányérra raktuk őket. Félbe vágtuk a zsemléket. Párhuzamosan a sütéssel mindenfajta zsiradék nélkül teflonon megpirítottam a félbevágott oldalakat - vigyázz, mert amikor bemelegszik a teflon, gyorsabban pirulnak a zsemlék, nehogy odaégjen!! Tettem kb. 4 ek olajat egy másik teflonba, kézzel lapos pogácsákká alakítottam a gombócokat, és négyesével kisütöttem őket - lassabb tűzön süssük, hogy biztos megsüljenek a pogácsák belül is! Összeállításnál vettem egy megpirított zsömlét, kentem rá mustárt, aztán jött a húspogácsa, kis ketchup, majonéz, paradicsom, hagyma és az uborka - ez persze mindenkinek ízlése szerint (Áron pl. paradicsom nélkül ette...). A nyáron még a lakóparkban az udvaron csináltunk hamburgerparty-t annyi különbséggel, hogy ott a húspogácsákat a Lidl-ben vettük, de meg kell mondanom, szerintem a mi pogácsánk finomabb lett :)) Csajok, legközelebb így csináljuk a bulit :))
Szólj hozzá!
Címkék: pulyka
2010.10.29.
19:57
Írta: diobisztro
Nagyon bírom az anyósomat - Mézes-mustáros lazac spenótos babbal
A héten még hétfőn leültünk anyósommal, és előre kitalál-tuk, hogy melyik nap mi legyen a menű, és ehhez mérten vásároltunk be. Meg-próbálom otthon is bevezet-ni, mert sokkal egyszerűbb a vásárlás, ha előre letudjuk az egészet, és amikor főzünk csak be kell nyúlni a hűtőbe, és ad egy biztonságot ahhoz, hogyan szervezzük a napunkat.
Amikor a mai vacsit - ami eredetileg ebédnek indult, de maradt maradék tegnapról, így először azt fogyasztottuk el - kitaláltuk, én mindenképpen halat szerettem volna m ára. Elsősorban azért, mert Kornélnak legalább hetente egyszer halat kell ennie (hál' istennek szereti is, bár a szardíniát egyenlőre elutasítja az ég tudja miért). Másodsorban anyu miatt; életem első 20 évében, amikor még otthon laktam, és anyu főzött rám, mi minden pénteken húsmenteset ettünk. Akkor, amikor otthon laktam, nekem az fel sem tűnt, de amikor elköltöztem, és anyu rákérdezett, hogy mit szándékozom pénteken enni, mindig emlékeztetett, hogy pénteken nem eszünk húst. A mama görög katolikus, és otthonról hozta ezt - ahogy tudom, a húgom átvette. A mi étkezésünk viszont annyira ad hoc, hogy nem tudtam/akartam ezt tőlük átvenni. Viszont mai fejemmel azért igyekszem erre (is) figyelni.
És akkor amiért odavagyok anyósomért: belement abba, hogy kísérletezzünk a héten, és olyat főzzünk, amit eddig még sosem. És a mai vacsoránk annyira finom lett, hogy a szavunk elállt, és mindketten az utolsó cseppig megettük az egészet. Mind a hal, de leginkább a köret jó citrusos lett, amit tökéletesen kiegészített az édes paradicsom, és egy jó pohár Tokaji Furmint. Ez a vacsi - amennyiben le tudja győzni párunk a spenóttal szembeni averzióját - szerintem egy tökéletes kettesben töltött vacsinak is elmegy. Mivel Isa csak holnap érlezik, így csak anyósomnak adtam egy cuppanós puszit azért, amilyen :)
Akkor a recept 2 főre - ez egy kb. 15 perces étel, 410 kcal per adag
A páchoz
1 ek Floriol oliva olaj
1 ek szójaszósz
2 kk méz
2 kk mustár
1 ek citromlé
2 szelet lebőrözött lazacfilé (kb. 15 dkg per szelet)
A köret
400g konzerv óriás vajbab leszűrve és leöblítve (nettó 240g)
20dkg fagyasztott leveles spenót (a tescós tökéletes, abból egy fél zacsi)
2 nagy gerezd fokhagyma
fél citrom leve
1 citrom reszelt héja
10 szem koktélparadicsom félbe vágva (lehet több is)
4 ek Floriol oliva olaj
Előző este elkészítjük a pácot, és bepácoljuk a lazac-szeleteket. Vacsi előtt 15 perccel a még fagyott spenó-tot (vagy ha volt annyi eszed, akkor a felolvasztottat :)) lassú tűzön teflonon zsíradék nélkül megfonnyasszuk (fa-gyottan kb. 5-8 perc, olvasz-tottan kb. 2 perc). A spenó-tot kiszedjük a teflonból egy szűrőbe, és kinyomkodjuk a levét. Ugyanebbe a serpenyő-be tesszük az oliva olajat, a leöblített vajbabot, a fok-hagymát, a citrom alkatrészeket, és jól összemelegítjük őket. Közben egy másik serpenyőben oliva olajon elkezdjük sütni a pácléból kivett lazacot (oldalanként 2-3 percig). Amint összemelegedett a bab, levesszük a tűzről, tessék lássék összetörjük egy villával, hozzáadjuk a spenótot, visszatesszük a tűzre, ráöntjük a páctálban visszamaradt páclevet, és összeforraljuk. Amikor a lazac második oldalát sütjük, mellé dobjuk a koktélparadicsomokat. ÉS ennyi... Nagyon finom, és abban maradtunk anyósommal, hogy az eddigi sima só-bors-olivaolajas lazacsütés helyett innentől csak ilyen páccal esszük a lazacot. Fenséges :)
2 komment
Címkék: lazac
2010.10.28.
21:50
Írta: diobisztro
Körözöttcsata
Sosem gondoltam volna, hogy anyósom és köztem van olyan területe az étkezésnek, amiben kibékíthetetlen ellentét lesz közöttünk; úgy tűnik, a körözött az lett. Nem egyszerűen kicsit másképp készítjük és szeretjük a körözöttet, hanem egyszerűen nem ízlik a másiké. Még az elején fikáztam Áront, hogy még csak nem is hajlandó megkóstolni az én verziómat, és mondtam anyósomnak, hogy remélem, Kornél legalább esélyt ad majd olyan ízeknek is, ami nem megszokott számára (az apja is olyan volt, mint Áron - mára 10 év után már nem ennyire merev, bár még enne hova fejlődnie) - de amikor belenyaltam anyósom körözöttjébe, hááááát, minden bajom volt... Azon felül, hogy én a köménymagot csak nagyon körbehatárolt területen szeretem (cékla, tojásleves, gulyás, és nagyjából ennyi), anyósom körözöttje nekem nagyon erős és tömény volt. Az enyém lányabb, és az ízei sem ennyire intenzívek.
Anyósom receptje:
10dkg juhtúró vagy brinza
10dkg vaj vagy margarin
1 kis fej hagyma lereszelve
1 kk piros paprika
1/2 mokkás kanál őrölt kömény
1 kk mustár
Az összetevőket fakanállal habosra keverte, és friss kenyéren, vékonyan kenve paprikával tálalta.
Az én receptem:
10dkg juhtúró vagy brinza
12,5dkg tehéntúró1 kis doboz tejföl
2 újhagyma apróra vágva
1 mokkás kanál piros paprika
1 mokkás kanál fehér bors
1 mokkás kanál só
5dkg vaj
Az összetevőket villával kicsit összetörtem és kikevertem, vajas pirítóson újhagymával tálaltam.
Szóval akkor a körözött receptek versenye - nálunk (mármint amennyiben Kornélt tekintjük bírónak) az enyém nyert. A dédi is megkóstolta mindkettőt, először azt mondta, hogy az enyém is finom, de mivel nincs benne köménymag, ez neki nem az igazi, majd elintézte az egész ügyet azzal, hogy a mi körözöttünk még csak meg sem közelíti az ő kacsazsírját. Hát a dédire nem egyszerű főzni, na....
Szólj hozzá!
Címkék: reggeli
2010.10.28.
16:27
Írta: diobisztro
Kakukkfüves tepsis csirke
Ugyebár ideiglenesen Nyíregyen állomásozunk a gyerekkel, és anyósommal megfogadtuk, hogy minden nap - mármint amíg apósom és István hazaérnek a hétvégén, mert akkor konzervatív fordulat köszönt be megint a konyhába - kipróbálunk egy-egy új receptet (mondtam már, hogy nemrég olvastam: egy átlag magyar család 18 étel körforgásában éli le az életét?!). Nagyi persze rögtön megtórpedózta az ötletet azzal, hogy ő - meg persze Áron - nem kérnek a mi reform kajáinkból, ők túrós csuszát esznek, és kész. Hát a dédi - aki már túl van a 80-on, és olyan igazi cigizős önfejű szingli volt világ életében - megváltozni már nem fog, így nem erőltettük a témát, úgyis kiváncsiságból - meg hátha nem sikerül, és akkor tudjon minket cikizni - meg fogja kóstolni... A recept megint nagyon egyszerű, egy adag 513kcal, az előkészítést igazán a krumpli 5 perces előfőzése, és ezalatt a zöldségek pucolása jelenti, az étel maga meg jó egy óra alatt megsüti magát a sütőben.
Hozzávalók 4 nőneműnek, vagy 2 éhes nőneműnek, egy másfél évesnek és plusz egy adag Áronnak vagy dédinek
80 dkg nagyobb darabokra vágott krumpli
2 nagy fehérrépa hosszában vágva
4 nagy sárga répa ld. mint fenn
2 fej lilahagyma
50 dkg (kb. 4 db) csirkemell filé (ízlés szerint bőrrel vagy bőr nélkül, anyósom nem állhatja a bőrt, így mi a nélkül készítettük) vagy csirkecomb filével
só, bors, kakukkfű
A létyóhoz:
1 narancs leve
8 ek olivaolaj
2 ek méz
Krumplit előfőzzük 5 percig, sütőt előmelegítjük 190 fokra. Zöldségeket megpucol, feldarabol. Csirkemellet megmos, beírdal, sóz és borsoz. Fogunk egy csinos hőálló tálat (nem olyan régen voltak akciósak a Tescóban, én sajnos addig vacilálltam egy négyszögletesről, míg elfogyott...), belerakjuk a krumplit, rá a zöldségeket és a hagymát, a létyóhoz használt narancsokat, arra a húst, és az írdakba kakukkfűvet tömködünk. Nyakonöntjük a létyóval, a tálat lefedjük fóliával, és a sütőbe rakjuk. Az első fél óra végén kivesszük, a zöldségeket megforgatjuk a tál alján keletkezett szószban, a húsokat megfordítjuk, azokat is leöntjük a szósszal, és visszatesszük a tálat már fólia nélkül. Az utolsó öt percben még egyszer fordítunk egyet a husokon. Amint elkészül (azaz a hús puha és csinosan megpirult) kicsit még hagyjuk pihenni tálalás előtt. Salátával vagy körte/birsalma kompóttal tálaljuk.
2 komment
Címkék: csirke
2010.10.27.
08:43
Írta: diobisztro
Könnyű vacsora terhes vendégnek - Koktélparadicsomos csirkés tészta
Tegnap délutánra Tamást, és 8 hónapos nejét, Timit vártuk Kornélnézőbe. Még a nyáron találkoztunk velük utoljára, amikor Timi még csak éppenhogy terhes vott - hát, az állam leesett, megasszonyosodott rendesen:). Apósom megjegyezte anno, hogy milyen vendéglátó vagyok, amikor itt voltak Timiék nyáron, meg sem kínáltuk őket semmivel - anyósommal nagy hökkent szemeket meresztettünk kedvenc apósomra, mert ugyebár mi nagy körözött partyt rendeztünk Timivel, arról igazán nem tehetünk, hogy mire ő és Tamás előkerültek, nem sok maradt... Na, hogy nehogy megint szó érje a ház elejét, anyósommal kitaláltuk, hogy valami könnyű vacsorát rittyentünk, és desszertnek tuti clafoutis lesz. Találtunk egy laza receptet, és Kornéllal beszerző körútra indultunk. Hát, nem tudom, ki volt utoljára egy örökmozgó, bazi nyűgös másfél évessel vásárolni, mi is mindig megfogadjuk anyósommal, hogy soha többet, de persze megint másként alakult a nap, mint terveztük, így jött a gyerek velünk - hát, ma is mélyen fogunk aludni (a gyerek meg délután aludt négy órát....). Sajnos nem volt rukkola, így azt bazsalikommal helyettesítettük, és már itthon jutott eszünkbe, hogy parmezán sajt is finom lenne a tésztán, itthon viszont csak füstölt trappista votl, de büszkén mondhatom, nagy sikert arattunk, a kismama kétszer is szedett a tésztából (és a clafoutisból is :)). Ez szintén egy 30 perces vacsi, 480kcal per adag energiatartalommal (sajt nélkül!!).
Hozzávalók 4 főre és Kornélnak
1 csomag szélesmetélt (Lidl)
50 dkg csirkemell filé 2cm-es kockákra vágva besózva
2 fej közepes lilahagyma
1 fej fokhagyma
12 szem félbevágott koktélparadicsom
1 dl paradicsomlé
olivaolaj
bazsalikom
só, bors
reszelt sajt
A vizet feltesszük főni, és ahogy felforrt, beletettük a tésztát. Egy jó nagy serpenyőbe tettünk kb. 5 ek olivaolajat, rá a lilahagymát, kicsit pirítottuk, majd rádobtam a fokhagymát és a csirkemellet, és addig pirítottam, amíg meg nem pirult :). Ezután rázuttyant a koktélparadicsom, sok bors és a fokhagyma, meg a paradicsomlé (azért kellet a paradicsomlé, mert a koktélparadicsom magában nem neged annyit levet, hogy szaftos legyen majd a tészta). Amikor a paradicsom összezuhant, átöntöttük a ragura a tésztát és összeforgattuk gyorsan. Amikor kész volt, apróra tépkedett bazsalikomlevéllel tálalta anyósom, mert a végén én már nagy beszélgetésben voltam Timivel. A sajtot mindenki ízlés szerint önkiszolgálta magának (szerintem sajt nélkül is megállja a tészta a helyét). A clafoutis laposabb lett, mint múltkor, mert nagyobb sütője volt csak anyósomnak, de még ő is megdícsért érte. A tésztából pont egy adag maradt a sógoromnak, aki persze akkurátusan kiválogatta belőle a paradicsomokat, a clafoutisból meg nem evett, mert ő almán és banánon kívűl más gyümölcsöt nem eszik... no comment :)). Hát, azt tudom mondani, sikeres esténk volt :)
Szólj hozzá!
Címkék: tészta
2010.10.26.
14:00
Írta: diobisztro
Csirke combok erdőmester módra
Gyorsan kellett összedobnom valami tartalmas kaját. Ilyenkor hűtő kinyit, gyors vizit, csirkecomb volt, hagyma lepirítva, húsos szalonna, laska, és csiperke-gomba. HAJRÁ!
A húst és hagymát fel-olvasztottam, a szalonnát megsütöttem, kivettem a zsírból, a hagymát hozzá-adtam, összemelegítettem. A húst elősütöttem, a hagymás zsiradékon, kevés száraz fehérbort adtam hozzá hagytam elpárologni az alkoholt. Közben hozzáadtam a félre tett szalonnát, laska gombát felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Amikor már majdnem készen volt a maradék csiperkegombát négyfelé vágtam, megpirítottam. Közben gyors krumplipüré.
A húst és hagymát fel-olvasztottam, a szalonnát megsütöttem, kivettem a zsírból, a hagymát hozzá-adtam, összemelegítettem. A húst elősütöttem, a hagymás zsiradékon, kevés száraz fehérbort adtam hozzá hagytam elpárologni az alkoholt. Közben hozzáadtam a félre tett szalonnát, laska gombát felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Amikor már majdnem készen volt a maradék csiperkegombát négyfelé vágtam, megpirítottam. Közben gyors krumplipüré.
Hozzávalók:
3 csirkecomb
2 közepes vöröshagyma
5 dkg császár szalonna
0,5 kg gomba
0,5 dl száraz bor
Nagyon jó, őszies ízű étel kerekedett belőle, benne volt az erdő illata. Osztatlan sikert aratott:))
PS: A csirke comb, bőr nélkül mindössze 37 kalóriával tartalmaz több energiát, mint a csirke mell, viszont ízben alkalmasint többet tudunk kihozni a combból, mint a melléből. A zsiradék kérdése mindig előkerül, ne legyen túl sok, és ne legyen kevés, mert akkor nincs íze az ételnek. Jó megoldás a látható zsiradék eltüntetése, az alapból zsírszegény húsokkal való főzés hétköznapokon, ünnepnapokra tartogassuk a tartalmasabb vörös húsokat, zsírosabb szárnyasokat. Jobb, ha a zsiradékot mi magunk adjuk az ételhez, egyrészt szabályozni tudjuk milyen zsírosan szeretnénk enni, másrészt, lélekben azt érezzük, hogy tettünk valamit az egészségünkért:)
Szólj hozzá!
Címkék: csirke
2010.10.25.
11:37
Írta: diobisztro
Karácsonyi adománygyűjtési akció!!
Segítsen, hogy segíthessünk!
Adománygyűjtés!
Köszönjük!
További infórmációk az akció:
http://karacsony.kifoztuk.hu/
Az újságban karácsonyi recepteket, ötleteket lehet találni, lapozzatok bele!!
A Kifőztük Karácsony kezdeményezésben résztvevő bloggerek betűrendben felsorolva:
http://agifoz.blogspot.com
http://aglio-e-olio.blogspot.com
http://alacarte-kulinaria.blogspot.com
http://alchri62.blogspot.com
http://alizkonyha.blogspot.com
http://alkoto.freeblog.hu
http://andi-cuki.blogspot.com
http://annaborzasi.blogspot.com
http://azotthonizei.blogspot.com
http://babaesakonyha.freeblog.hu
http://bakaorsi-delish.blogspot.com
http://balzsam1977.blogspot.com
http://benzsi.blogspot.com
http://cecilekonyhaja.blogspot.com
http://csaladituzhely.blogspot.com
http://cseppmez.blogspot.com
http://daisyterme.blogspot.com
http://dejofozni.blogspot.com
http://diobisztro.blogspot.com
http://edeseskeseru.blogspot.com
http://edithreceptjei.blogspot.com
http://egycsipet.blogspot.com
http://fakanalforgato.blogspot.com
http://falatnyiorom.blogspot.com
http://faluvgikurtakonyha.blogspot.com
http://felholanyka.blogspot.com
http://fittanyuka.blogspot.com
http://flat-cat.hu
http://fondantina.blogspot.com
http://fozni-jo.blogspot.com
http://fruzska-vattacukor.blogspot.com
http://gabriellakonyhaja.blogspot.com
http://garffyka.blogspot.com
http://gasztroreka.freeblog.hu
http://gesztenye.blogol.hu
http://gigiakonyhaban.freeblog.hu
http://gittarawfood.blogspot.com
gonda.gyorgy@freemail.hu
http://glutenmentesen-andi.blogspot.com
http://gumimacik.blogspot.com
http://gyemantkonyha.blogspot.com
http://habolondneszeddle.blogspot.com
http://hordosv.blogspot.com
http://horsi-orsi.blogspot.com
http://ildinyo.blogspot.com
http://izeskalandok.blogspot.com
http://jadekonyha.blogspot.com
http://jepatojtavan.blogspot.com
http://jokaja.hu
http://jucyblog.blogspot.com
http://juhaszne.blogspot.com
http://katakonyha.blogspot.com
http://kellegyrecept.blogspot.com
http://kisanyo.blogspot.com
http://kiserletikonyha.blogger.hu
http://kiskonyham.blogspot.com
http://konyhatundermese-galedith.blogspot.com
http://kreatorta.blogspot.com
http://krisztina-kerekerdkzepn.blogspot.com
http://kulinarisizbombak.blogspot.com
http://latsiakonyhaja.blogspot.com
http://lekvaroskukta.blogspot.com
http://lettudatoskonyha.blogspot.com
http://lillafoz.blogspot.com
http://limarapeksege.blogspot.com
http://ludanyo.blogspot.com
http://mamihami.blogspot.com
http://maxkonyhaja.blogspot.com
http://miteszunkma.blogspot.com
http://mohakonyha.blogspot.com
http://mokkacukor.blogspot.com
http://moldvanmonika.blogspot.com
http://mollykonyhaja.blogspot.com
http://napmatka.blogspot.com
http://nokedlis.wordpress.com
http://notburga.blogspot.com
http://orsicsibe.blogspot.com
http://ottisfoz.blogspot.com
http://padparadsa.blogspot.com
http://papazsiroskenyer.blogspot.com
http://piszke.blogspot.com
http://pocakpanna.blogspot.com
http://poppykonyha.blogspot.com
http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com
http://pszichowellness-konyha.blogspot.com
http://pusztakonyha.blogspot.com
http://ramimamikuckoja.blogspot.com
http://receptek-liza.blogspot.com
http://selectfood.blogspot.com
http://sioppeia.blogspot.com
http://snocy.blogspot.com
http://suss-alkoss.blogspot.com
http://sutisnene.blogspot.com
http://szannalina.blogspot.com
http://szekimama.blogspot.com
http://szellemafazekban.blogspot.com
http://szemiramisz.blogspot.com
http://szepsegtar.blogspot.com
http://sziszikekszer.blogspot.com
http://tavolainpiazza.blogspot.com
http://thechefviki.blogspot.com
http://thesweetcardamom.blogspot.com
http://ticsiandi.freeblog.hu
http://tokmagifoz.blogspot.com
http://tucsokbogar.blogspot.com
http://vea-receptgyujtemeny.blogspot.com
http://vegansagok.blogspot.com
http://vegavarazs.hu
http://vesta007.blogspot.com
http://vikkokucko.blogspot.com
http://wiselady.hu
http://www.gportal.hu/andi1976
http://www.makkakonyha.com
http://www.sufonesza.hu
http://yasmine-bazarja.blogspot.com
http://zsuzsifoz.blogspot.com
www.goldenapplestudio.hu
Szólj hozzá!
2010.10.23.
14:33
Írta: diobisztro
Palacsinta helyett - meggyes clafoutis
Ezer éve meg akartam már csinálni, de mindig közbe jött valami. Palacsintát azonban sokat és sokszor sütök - pont most olvastam talán a Nők Lapjában egy cikket, hogy sok gyerekben él olyan sztereotípia, hogy milyen nehéz palacsintát csinálni - annak ellenére, hogy ugyebár nekem a palacsinta benne van életem első három sütijében (Szántódpusztán a Ménes Csárdában boldogult lánykorom egyik nyári munkája alatt tanított meg egy öreg cigányasszony, és nem lacafacáztunk, rögtön nyolc sütővel nyomtuk egyszerre), valahogy én is így emlékeztem erre. És amikor összejöttünk Istvánnal változott ez meg bennem - gondolom a szerelem is hozzásegített... :) - ő imádja a palacsintát, és általános volt, hogy hetente egyszer 1kg lisztből csináltam neki. Még Betti barátnőm ilyen nagy palacsinta guru, ő szintén úgy van ezzel, hogy a palacsinta a világ legegyszerűbb édessége. De most revidiálom az álláspontomat - a clafoutis a világ legegyszerűbb palacsintája, így aki gyorsan akar valami finomat ami palacsinta sütni, mindenképpen próbálja ezt ki. Nekem a fagyasztóban van még tavalyi meggy, így azzal próbáltam ki, de már agyalok a csokis verzión is, mert a palacsinta a fiúknál csokis (nekem meg inkább minden más). A recept a Stahl féle Gyors desszertekből van, a kiskorúra tekintettel pálesz nélkül.
Hozzávalók egy tálhoz
6 tojás
10 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
1 ek vaníliáscukor
1 vanília rúd kikapart magocskái
10 dkg liszt
1 kk sütőpor
2,5 dl tejszín és tej keveréke
(kb. 1dl tejszín volt csak otthon, így kipótoltam 1,5 dl tejjel)
annyi lecsepegtetett és kinyomkodott meggy, hogy beterítse a pitesütő alját
vaj a pitesűtő kikenéséhez
porcukor a végén a szóráshoz
Melegítsd elő a sűtőt 200 fokra. A száraz hozzávalókat összeöntöttem, hozzáraktam a nedveseket, és jó habosra felvertem (a robotgép leg-nagyobb fokozatán kevertem kb. 5 percig). A kivajazott pitesűtőn elterítettem szépen a lecsepegtetett és kicsit meg is nyomkodott (nálam mikróban felolvasztott, mert elfelejtettem előző este kivenni) meggyet, ráöntöt-tem a tésztát, és beraktam 200 fokos sütőbe. Kb. 30 perc alatt lett kész - gyönyörű, citromos, illatos, magas, jajdenagyonfinom, és nem kell sokat mosogatni, nem is beszélve a gáz mellett állásról :) Isa ezt kapta a heti menű végén desszertnek, és ugyebár alapjáraton voltunk rá négyen, gondoltam átküldök két szeletet Bettinek, mert terhes, és ő is annyi palacsintát sütött már nekünk, meg amúgy is, és azt hiszen ez tette be a kaput Istvánnál, mert felháborodottan kiabált velünk: "Végre csináltok egy rendes kaját, és azt is elosztogatjátok...?!" De legalább tudom, hogy ízlett neki :) Ja igen, és langyosan az igazi!!! Folyt. köv.
Szólj hozzá!
Címkék: desszert édes
2010.10.22.
16:36
Írta: diobisztro
Almával és sajttal rakott pulykamell kínai kellel
Amikor összeszedtük Dórával a recepthez valókat, neki jutott eszébe, hogy a kelkáposzta helyett legyen kínai kel. Nekem őszintén eszembe sem jutott volna - sőt, a kínai piacon vettem a gyereknek ilyen hűtőmág-nest, és elsőre azt hittem, cikória, így vagyok én a kínai kellel - kínai kelt venni, de nosza, amúgy is akciós volt, akkor rajtam nem múlik... És igen, innentől a kelkáposzta főzeléket is ezzel csinálom, mert az íze valahol átmenet a káposzta és a sima kel között. A recepthez kell még sima reszelt alma, de mázlim volt, mert anya unatkozott, és egy rakat almát dinsztelt le, amiből nekem is hozott egy dobozban (nálunk ilyenkortól, télvíz idejének előestéjétől általában szériatartozék a hűtőben a dinsztelt alma (almát lereszel, belezuttyant lábasba, cukor, fahéj, citromlé ízlés szerint, és összepárolom, kihűl, befőttes üveg, hűtőben tárolni felhasználásig. Vigyázat, mindig tiszta kanállal tessék belenyúlni!), mert a palacsinta tészta igaz, hogy vastagabb lesz tőle, de nagyon finom. Meg persze magában is jó, ha épp csak egy kis édességre vágyom, vagy van olyan sima keverős sütireceptem, amibe beleteszem, vagy muffin sütéskor beleteszem a tésztájába az íze végett vagy a muffin közepébe meglepinek stb. stb. - szóval sokat használom, és a hútőben egy befőttes üvegben elég sokáig eláll (jobb, mintha elrohadna az alma a spájzban...). Aztán felolvasztottunk hűtő takarítás címén egy zacskó pulykamellet, a hűtőben volt dió, szóval a hozzávalók nagyjából megvoltak, így semmi nem tartott vissza minket ettől a jó kis őszi és könnyű ebéd elkészítésétől.
Hozzávalók 4 nőnemű vagy 2 nőnemű, egy másfél éves és egy nem nagyon éhes férfiember részére (szintén 30 perces kaja és kb. 500 kcal egy adag)
Kb. fél kiló pulykamell filé szeletelve, és kicsit megklopfolva
8 szem apró krumpli héjában főzve (2 krumpli per fő)
1 kínai kel
2,5 dkg friss gyömbér lereszelve
30 dkg brie sajt
egy kis marék dió
3 gerezd áttört fokhagyma
só, bors, vaj, oliva olaj
Felraktam a krumplit héjában főlni. Ahogy majd időközben elkészül, levettem, megpucoltam, és félre raktam. A sütőt előmelegítettem 240 fokra (légkeveréses 220). A diót zsiradék nélkül lepirítottam egy teflonban, szintén félre raktam. Az almaszószba belekevertem a lereszelt gyömbért. Egy szögletes kerámia tálat kb. 1 kk olajjal kikentem, a sózott, borsozott pulykamell szeleteket lefektettem egy sorba, rá a gyömbéres alma szósz, rá a felvágott brie sajt szeletek, a tetejére a pulyka mell szeletek másik része, tetejére 1 kk oliva olajat tettem, és beraktam a sütőbe. Kb. 25 perc kell majd a süléshez. A kínai kelt megszabadítottam a külső, nagy leveleitől (ezt Dóra elvitte főzeléknek), a zsengéket megmostam, lecsöpögtettem, a torzsáját ahol úgy láttam, kicsit kivágtam. Feltettünk egy nagy lábas vizet sóval és szódabikarbónával forrni. A forrásban lévő vízbe dobtam kb. 3 etapban a leveleket, és kb. 2 percig hagytam őket főni takarékon. A kicsit még ress leveleket aztán jeges hideg vízbe dobtuk, majd egy nagy szűrőn hagytuk lecsepegni - miután lecsepegett, laskára vágtuk őket. Amiben a diót pirítottam raktam kb. 10 dkg vajat, és a megpucolt krumplit kicsi sóval és petrezselyemmel lepirítottuk. Gyorsan ugyanebbe a serpenyőbe öntöttem 1 ek oliva olajat, rázuttyantottunk a fokhagymát, picit pirítottuk, jött a kel, és gyors mozdulatokkal összemelegítettem őket, majd a legutolsó keverés előtt ráöntöttem a diót (ne nagyon törjük a kelt). Ezen a ponton nagyjából elkészült minden, így a tálalás maradt vissza csak. A sajt szinte teljesen eltűnt, csak az íze maradt hátra, a gyömbéres alma viszont utolérhetetlen, a gyerek magában is nagy rajongója volt. István hisztizett, hogy az adag, amit adtunk neki egy vicc (pedig ekkor már túl volt a levesen, és a gombás előételen), és tényleg nagyon guszta, de férfi embernél a nagy tányéron kis semmi elve nem működik, így vagy kitalálunk még valamit, vagy szerezzünk neki kenyeret. Anyám...
Szólj hozzá!
Címkék: pulyka
2010.10.21.
15:40
Írta: diobisztro
Jean, ma pharmezános pharajfelfújt legyen a diné - na, ilyet is csak egy nő kérhet!
Annnnnyira izgultam, hogy sikerül e majd a felfújtam (a könyv, amiből inspirálódunk apa tavalyi karácsonyi ajándéka, a Reader's Digest gondozásában megjelent szakácskönyv), titkon reméltem, hogy Dóra majd kiveszi a kezemből a kezdeményezést, és nem kell beégnem vele. DE ANNYIRA EGYSZERŰ és OLYAN GYÖNYÖRŰ!!! Komolyan, a büszkeség majd szétvetett, különösen, mert közben befutott Mariann barátnőnk is, a szupertehetséges virágkötő - mi per "virágos Mariannak" hivatkozzuk egymás között-, meg ugye ott volt életem férje, és csak nem maradhattam szégyenben, ha már Dóra rittyentett múltkor egy szuper csokiszuflét. Szóval aki eddig ódzkodott, ne habozzon tovább, rajta - nem fogja megbánni. Így éreztem magam az első nagypályás síelésem alkalmával is - mármint, amikor leértem, mert amikor második próbálkozás után felvitt a felvonó (az elsőnél kiestem belőle...), akkor azt mondtam a többieknek, hogy én itt akkor megvárnám, míg kitavaszodik, és majd akkor leslattyogok. Mert alulról sokkal lankásabbak ezek a francos pályák, meg ugyebár a 3 évesek ís csak úgy döngetnek lefelé. Nade amikor összeszedtem a bátorságomat, és Békéscsaba felé kerülve, de lejöttem a pályán - na az volt valami, hogy senki, de senki az egész családomban nem tudná ezt utánam csinálni! Szóval ilyen volt nekem ez a spenót szuflé :) A köret mellé sima sózott, borsozott pulykamell szeletke olivaolajon kisütve. Férfiaknak ne nagyon kínáljuk, mert nem tűzzük a kalapunk mellé, amit kapunk érte...
Hozzávalók 4 db felfújthoz (294 kcal, és előkészítéssel együtt 30 perc)
1 dkg puha vaj
48dkg zsenge spenót (a mirelit is tökéletes, csak akkor előtte hagyd kiolvadni)
1 szelet (4dkg) fehér kenyér bele
15dkg tejföl (lehet mascarpone is)
5 tojás (külön a sárgája és a fehérje)
5 dkg reszelt parmezán (vagy hasonló kemény sajt)
ízlés szerint só, bors, frissen reszelt szerecsendió
Sütőt melegítsük elő 220 fokra (ha légkeveréses, akkor 200-ra). A spenótot zsiradék nélkül fonnyasszuk egy serpenyőben 2 percig, ha kész, nyomkodjuk ki a levét egy fakanállal egy szűrőn. Az apróra tépkedett kenyeret robotgépen (én spec kávédarálón csináltam, mert lusta voltam előszedni a masinát) daraboljuk fel. Adjuk a kenyeret a tejföl felével a kinyomkodott spenóthoz, keverjük össze, majd a tejföl másik felét is adjuk hozzá és dolgozzuk át. A tojások sárgáját a sajt felével adjuk a masszához, fűszerezzük, majd keverjük át a masszát. Egy másik tálban a fehérjéből verjünk szép kemény habot egy csipet sóval, majd először kb. 3 ek fehérje habbal keverjük át a spenótos masszát. Csak ez után nagy mozdulatokkal fakanállal óvatosan keverjük hozzá a maradék fehérjét is a masszához. Vajazzuk ki a szuflé formákat (nekünk a sima fehér Ikeások vannak), szórjunk az aljára a sajtból, kanalazzuk beléjük egyformán a masszát, és tegyünk sajtot a tetejére is. Egy kis tepsibe állítva tegyük őket a sütőbe (én csak simán betettem őket, és amikor egyenkét elkezdtem kiszedni őket, a szuper szilikonos krokodiljaim ellenére is megégettem a kezem). 15 perc alatt megsülnek a kicsikék - szép magasra feljönnek, és nem esnek össze!! Amikor kész, még hagytam őket pihenni a sütőben, de csak kicsit, hogy ki ne száradjanak. Ne lepődjetek meg, a szerecsendiótól olyan lesz az ízük, mintha citromot tettetek volna bele! Előételnek, vagy könnyű vacsorának ajánlom könnyű száraz fehér bor mellé. Ja igen, István még csak nem is volt hajlandó megkóstolni, de Mariannak ízlett :)
Ha valaki csak azért csinálná meg, mert sok a spenótban a vas, azt ki kell ábrándítanom: a lencsében sokkal több van, viszont jelentős mennyiség van benne más fontos anyagokból, például A vitaminból, cinkből, folsavból, fluoridból, klorofillből, káliumból és magnéziumból. Ja igen, Kornélnak is bejött, így lehet, hogy más gyereknél is beválik a spenót ilyen formája! Higgyétek el. finom, na!
Szólj hozzá!
Címkék: vegán
2010.10.20.
11:45
Írta: diobisztro
Kecskesajttal töltött gomba puliszkával
Folytatva a finom, de nem rázós kaják sorát a hűtőben várakozó kecskesajt következett (...amivel apa lepett meg elutazás előtt egy nappal, hogy én szeretem... Szeretem, de csak én szeretem, ezért kisebb agyvérzésen estem át, de Dóra megoldotta a kérdést :)) A.). Önmagában is mondhatjuk, hogy jó, de egy nem sajt fun-nak nem annyira. Nekem bármilyen sajt jöhet!!!
A juhtúróval töltött gomba, adta az ötlet, kíváncsiak voltunk milyen a kecskesajt gombával. Hmmmm…jóóóóóóóó!!!
Szintén a rövid idő alatt elkészíthető kategória 20 perc összesen, a kecskesajt miatt viszonylag magas a zsírtartalma 35 g/adag, cserében viszont laktató. Ha a puliszkát mondjuk rukkolára cseréljük kifejezetten illik a gyomrot kímélő menübe. Mi előételnek szántuk, illetve a leves és a főétel közé illesztettük be.
Hozzávalók:
4 nagy gomba
2,5 ek olíva olaj
7,5 dkg dió
15 dkg kecskesajt
25 dkg-os kukorica dara fele kb., nem tudom dkg-ra pontosan mennyi, mert félbe fogtam a tasakot és úgy öntöttem a vízbe
2 ek dió olaj (Tesco-ban lehet kapni, nagyon finom, nem eszement áron)
1 kk vörösbor ecet (nálam most friss citrom leve, mert nem volt otthon, csak színes ecet)
friss fűszernövény tárkony vagy kakukkfű
A gombát tisztítás után megkenjük olíva olajjal, sóval borssal kívül-belül és a tetejére fordítva 6 percig 250 fokon grillezzük, megfordítjuk, hogy az üreges fele legyen lefelé és még 5 perc. A lereszelt sajtot összekeverjük a friss fűszerrel, és még melegen megtöltjük a gombákat, visszatesszük 2 percre a sütőbe.
A puliszkát a szokásos módon elkészítjük: sós forró vízbe (1l) folyamatosan beleszórva főzzük 10 percig lefedjük, hagyjuk állni, még 5-8 percig. Utána hűtjük, egy tepsiben simítom, kiteszem az erkélyre, majd valami helyes kis formát szaggatok belőle. Grillezzük mind a két oldalát 3-3 perc. Az olajat összekeverjük az ecettel és tálaláskor meglocsoljuk vele művünket:))
Elkészült. (Itt szeretném megjegyezni, hogy a puliszka natúr íze, és a gomba sóssága együtt tökéletes :) A.)
Utóirat: ha fő ételnek szánjuk, vagy férfiember van a láthatáron duplázzuk a mennyiséget, mert elég jó:)) eteti magát, csajos partin fejenként 1 gombával kalkuláljuk.
Szólj hozzá!
Címkék: vegán
2010.10.19.
13:35
Írta: diobisztro
Körte krémleves kolbász chipsszel
Ez a recept egy új korszak kezdete::))) Annámmal elhatároztuk, hogy új kaland veszi kezdetét, ami új ízek kereséséről szól, amelyek gyorsak, finomak, és nem kétemberes a kalória tartalmuk:)) Mi ketten ezt jól megbeszéltük, kitaláltuk mit főzzünk. Neki láttunk. Az első lépés a leves volt. Kornél nem óhajtott több körtét enni, inkább a szőlőre szavazott, mi meg beszavaztuk a levesbe a körtéjét:))
Hozzávalók 4 főre /30perc alatt/ 1 adag 361 kalória ( itt szeretném megjegyezni, hogy egy maxi túró rudi 198 kal)
1 ek olíva olaj
1,5 dkg vaj
1 közepes hagyma
1 közepes zeller gumó, (mint az öklöd összezárva)
3 közepes körte (ne legyen puha, de legyen érett)
½ citrom leve (a megtisztított zellert és körtét citromos vízben tartjuk felhasználásig)
1 l alap lé (ez esetben 2 leves kocka feloldva a vízben)
kolbász, petrezselyem zöld apróra vágva
Megolvasztom a vajat, az olíva olajjal. Hozzákeverem az apróra vágott hagymát lassú tűzön párolom kb. 10 percig. Ezután jön bele a zeller és a körte további 10 percig 2dl alap lével párolva, majd folyamatosan adjuk hozzá a többi alaplevet. Én kevés folyadékon szoktam megpuhítani a zöldségeket, csak a végleges összeállítás előtt szoktam a maradék levet hozzáadni. Tehát, ha megpuhul a zeller és a körte össze turmixszolom, jöhet az alap lé és összeforralom.
A turmixszolási fázisban le tudjuk fagyasztani. Amikor akarjuk, kiolvasztjuk, összeforraljuk az alap lével.
A kolbász bármilyen lehet, most a LIDL-ből való Kiskondás sorozatából a Gyulai típusút használtam. Lehet kapni szeleteltet is bármelyik megoldás tökéletes. Kevés olíva olajon megsütjük, ez lesz a levesbetét.
A kisült zsírral meglocsoljuk, kicsinosítjuk a levesünket.
A ház ura nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, a krémlevesnek álcázott kolbászos levest megkóstolta, és tetszett neki. Ha ajánlanom kellene, a zeller összetevő miatt, mint afrozidiákum, nagyon hatásos, továbbá emésztési panaszokra kiváló. A csajok az „izevégett” is nagyon szeretik, és nem utolsó sorban bíznak abban, hogy a fiúk is rajongók lesznek:))
1 ek olíva olaj
1,5 dkg vaj
1 közepes hagyma
1 közepes zeller gumó, (mint az öklöd összezárva)
3 közepes körte (ne legyen puha, de legyen érett)
½ citrom leve (a megtisztított zellert és körtét citromos vízben tartjuk felhasználásig)
1 l alap lé (ez esetben 2 leves kocka feloldva a vízben)
kolbász, petrezselyem zöld apróra vágva
Megolvasztom a vajat, az olíva olajjal. Hozzákeverem az apróra vágott hagymát lassú tűzön párolom kb. 10 percig. Ezután jön bele a zeller és a körte további 10 percig 2dl alap lével párolva, majd folyamatosan adjuk hozzá a többi alaplevet. Én kevés folyadékon szoktam megpuhítani a zöldségeket, csak a végleges összeállítás előtt szoktam a maradék levet hozzáadni. Tehát, ha megpuhul a zeller és a körte össze turmixszolom, jöhet az alap lé és összeforralom.
A turmixszolási fázisban le tudjuk fagyasztani. Amikor akarjuk, kiolvasztjuk, összeforraljuk az alap lével.
A kolbász bármilyen lehet, most a LIDL-ből való Kiskondás sorozatából a Gyulai típusút használtam. Lehet kapni szeleteltet is bármelyik megoldás tökéletes. Kevés olíva olajon megsütjük, ez lesz a levesbetét.
A kisült zsírral meglocsoljuk, kicsinosítjuk a levesünket.
A ház ura nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, a krémlevesnek álcázott kolbászos levest megkóstolta, és tetszett neki. Ha ajánlanom kellene, a zeller összetevő miatt, mint afrozidiákum, nagyon hatásos, továbbá emésztési panaszokra kiváló. A csajok az „izevégett” is nagyon szeretik, és nem utolsó sorban bíznak abban, hogy a fiúk is rajongók lesznek:))
2 komment
Címkék: leves
2010.10.18.
09:45
Írta: diobisztro
Csirkemell karamellizált barackkal
Négyen a konyhában. Ez már önmagában is sokat sejtető helyzet, amit még fokozni lehet azzal, hogy mindannyian szeretünk főzni, Anna és én a „lelkes amatőr”, anyuka és apuka gazdag szakmai tapasztalattal rendelkező profi. Éppen a szokásos hétvégi ebédet puttyantottuk össze, amikor a csirkemell következett. Előjött a nagy kérdés mi legyen belőle? Mindeninek volt egy kizárólagosan nagyon különleges ötlete, miközben nagyon éhesek voltunk. Konszenzusra kellett jutnunk, de gyorsan:)) olaszosan harsány ötletbörzénknek a „mamma” azaz Anna vetett véget. Papa! Készítsd elő a csirkét, legyen hozzá a te krumplipüréd, Dóra csinálja meg a csirkét! Mama játszik a gyerekkel, én terítek! Rendelkezett séfasszony :)))Így állítottuk elő a csirkemellet a karamellizált barackkal, és krumplipürével.
A csirkemellet szeleteltük, sóval, borssal fűszereztük, állni hagytuk.
Ezalatt feltettük főni a vizet. Béla papa ugyanis forró vízben sokkolja a krumplit, így főzi készre.
Áttöri, vaj, tejszín, só, szerecsendió leheletnyi, és már készen is van.
A csirkemelleket, vajon elősütjük. A fennmaradó vajat, ha szükséges még kiegészítjük, 1-1,5 kanál cukrot karamellizálunk megforgatjuk benne a barackot. Utána egy tálba lerakjuk a húst, rátesszük a karamellizált barackot és sütőben 15-20 perc alatt összesütjük.
A csirkemellet szeleteltük, sóval, borssal fűszereztük, állni hagytuk.
Ezalatt feltettük főni a vizet. Béla papa ugyanis forró vízben sokkolja a krumplit, így főzi készre.
Áttöri, vaj, tejszín, só, szerecsendió leheletnyi, és már készen is van.
A csirkemelleket, vajon elősütjük. A fennmaradó vajat, ha szükséges még kiegészítjük, 1-1,5 kanál cukrot karamellizálunk megforgatjuk benne a barackot. Utána egy tálba lerakjuk a húst, rátesszük a karamellizált barackot és sütőben 15-20 perc alatt összesütjük.
Tálaláskor friss kakukkfüvet tettünk rá.
Az ebéd tanulsága:
- kell egy jó ötlet,
- jó, ha van, aki megcsinálja,
- jó, ha tudunk együttműködni ,
- jó, ha valaki meghozza a határozott döntéseket,
- ........és a legeslegjobb, hogy mindezt együtt tudjuk megtenni és megenni:)))))))))
Ui. .... és kell egy kis szottyadt barack a spájzodban, amin túl akarsz adni :) A.
Szólj hozzá!
Címkék: csirke
2010.10.17.
21:15
Írta: diobisztro
Díjat kaptunk - köszönjük!
Szabály:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.
Drága Valinktól (hvali.blogspot.com) kaptuk a díjat, amit nagyon köszönünk, nagy örömet szerzett vele!!
Akinek mi tovább küldenénk:
- paprikapaprika.blogspot.com : az a karamellizált körte vanília parféval..hmmm
- lacuisinedunchef.blogspot.com :a sültjei nagyon izgalmasak
- agifoz.blogspot.com :rajongtunk a sushiért
- mandulasarok.blogspot.com : csokoládé levelei igazán bájosak, igazi csoki bűnőző:))
- foldszint.blog.hu : a krémesről, készült írásért
- sajtkukac.hu : anyám az a levendula szörp...
- piszek.blogspot.com : az almáspite dzsem gondolatától is könnybe lábad a szemem...
- szepsegtar.blogspot.com : szeretjük a legyezőtortáját.
7 dolog rólunk:
- barátok vagyunk
- szeretjük a jazzt
- szeretjük Frittmannék roséját
- szeretünk enni, ezért állandóan fogyókúrázunk
- imádjuk a gasztrofilmeket. Ja, és persze Szex és New York Rulez!
- táskamánia. És cipő. És ruha. És parfüm.
.... és a 7. dolog (mivel most vettem észre, hogy elnéztük, és csak hatot írtunk), hogy nem tudunk hétig számolni :)))
2 komment
2010.10.16.
13:36
Írta: diobisztro
A gyerekek az édes perecet is szeretik - Frissítve :)
Biztos mondtam már, hogy Dóra anyukája nagy spíler (a lángosáról is megemlékez-tem), a borsóleveséért (meg persze a társaságért) elautó-zom egész Miskolcig :) Mesélték, hogy vendégek voltak náluk, és micsoda finom krumplis perecet készített, és mind egy szálig elfogyott - bírom az ilyen sikersztorikat, el is kértem a receptet, hogy alkalomadtán megalkossam én is. Az alkalom most előző jött el, amikor már elment apósom meg a dédi, de ugyebár itt maradt anyósom, és mivel bírják egymást a nővéremmel, gondoltam, áthívom őket, és csapunk egy családi délutánt. Hogy teljes legyen a család, a húgommal is megbeszéltem, hogy átjönnek. Na ők nem jöttek, de ezen nem nagyon lepődünk már meg (ez egy hosszabb történet, és egy családanalizáló blog témája lenne, nem ezé - viszont a húgom tényleg jól főz, biztos találkoztok majd a receptjeivel). Szóval ebéd után jöttek (mármint ők már túl voltak rajta, de mi 3 körül szoktunk enni, amikor felkel a kicsi), így gondoltam egy lágy laza desszertnek mindenképpen örülnének. És akkor beugrott a recept. Háát a kelttésztáktól kicsit mindig szemrángást kapok, mert nem vagyok benne biztos sosem, hogy elég jól megkelt e, meg az élesztő is vicceskedik néha.... A recept nem nehéz viszont egyszerű. A tésztából 20 db perec lesz.
Hozzávalók:
1 kg liszt (én sima lisztet használtam)
5 dkg élesztő
langyos tej
1 ek cukor
só
4 közepes nagyságú héjában főtt krumpli áttörve és kihűlve
Felfuttatom az élesztőt kb 1 dl langyos tejben és a cukorban (azaz a langyos tejbe és cukorba beletöröm az élesztő, és hagyom őket kb. 3-5 percig - akkor jó, amikor "bugyog"), majd egy dagasztó - vagy mélyebb tálban hozzárakom a lisztes, krumplis, sós keverékhez, és összedolgozom a tésztát - kb. 5 percig dagasztom kézzel. Ha nem tetszik a tészta állaga, rakok hozzá egy kis langyos tejet még. Tiszta konyharuhával lefedve meleg helyen hagyom, míg kb a kétszeresére dagad (kb 30 perc). A tésztát ezután egyszer átgyúrom, majd henger alakúra kihúzom, és kb. 25 cm es rudacskákat csinálok belőle. Ne lepődjetek meg, a tészta kicsit üreges lesz! Pereceket készítek a rudacskákból, zsírpapíron hagyom konyharuha alatt még 1x megkelni őket, majd bő olajban, lassú tűzön (mondom lassú tűzön, mert ha nem, nyers marad a közepe, és kívül túlsűl) aranybarnára sütöm őket. A hagyományos fánknál kicsi nehezebb bumfordi pereceket kapunk. Porcukorral, fahéjas porcukorral, lekvárral, gyümölcsszósszal, almapürével stb. tálaltam. Akartam átvinni a szomszédba, mert azt hittem, hogy 5 felnőttnek, és 2 kiskorúnak sok lesz 20 perec. Hát nem az.... :)
Ui. kiderült, hogy Dóra anyukája nem ilyen kicsi pereceket csinál, hanem nagyokat, és fent egy csavarintással köti össze őket. Azaz nem kis tömzsi lesz - mint az enyém, hanem nagy és karcsú :) Majd legközelebb :))
Ui. kiderült, hogy Dóra anyukája nem ilyen kicsi pereceket csinál, hanem nagyokat, és fent egy csavarintással köti össze őket. Azaz nem kis tömzsi lesz - mint az enyém, hanem nagy és karcsú :) Majd legközelebb :))
Szólj hozzá!
Címkék: desszert édes
2010.10.15.
09:57
Írta: diobisztro
Cápaharcsa tepsiben
A cápaharcsa Kornélnak és vendégeinek készült. Nagyon egyszerű és gyors, összesen 40 percet vesz igénybe az elkészítése, ebből 30 percnyi munkát a sütő végez helyettünk:)) Még azok is megeszik, akik egyébként nem szeretik a halat.
A sietős hétköznapok jó ízű vacsorája.
Tepsiben sült cápaharcsa - 4 főre
1 kg pangasius, azaz cápaharcsa
1,5 kg burgonya
olaj , só, friss zöldfűszerek, friss citromlé
A halat sóval, borssal ízesítem, a só jelzés értékű, de szükséges, ezután félreteszem.
A burgonyát vékonyan lereszelem uborka reszelőn, kevés olíva olajban megforgatom, sózom, elterítem a tepsi alján, majd 200 fokon 20 percig sütöm.
A halat ráteszem a burgonyára, megszórom zöld fűszerrel, 5 percig az egyik oldalon, 5 percig a másik oldalon sütöm, ha elkészült friss citromlével meglocsolom.
Szólj hozzá!
Címkék: hal
2010.10.13.
11:05
Írta: diobisztro
Náthás időszakban betegek eledele - borjúbecsinált
Anyósom ideiglenesen nálunk állomásozik, és azon vacilláltunk, mit főzzünk ebédre, ami könnyű, és esélyes arra, hogy megegye a gyerek Aztán egyik este valamelyik főzős műsorban azon moralizáltak, hogy mennyire kikopott a magyar konyhából a becsinált, pedig régen milyen sokan főzték, pl. betegeknek. Anyósomnak is beugrott, hogy amikor ők kicsik voltak és betegek, a nagymamája mindig becsináltat főzött nekik. Aztán elruccantunk a Sparba, és kiszúrtunk egy nagyon aprócska borjú comb darabot a hűtőben - lecsaptunk rá azért, hogy a mostanság elég válogatós, viszont kissé náthás trónörökösnek főzzünk akkor egy becsináltat. Maga az elkészítése nem egy komplikált eset, az íze pedig fenomenális. Vagy csak nagyon éhes voltam, de tényleg ütős. A borjú husi pedig zsenge és omlós (igyekeztem nem belegondolni, hogy a borjú gyerekmarha, pedig a gyerek kérdés minden aspektusát eléggé túlreagálom mostanság). Szóval a recept kb. egy felnőtt és egy másfél éves részére a következő:
Hozzávalók
33dkg borjú comb (akkora volt a darab, csak azért ennyi)
1 szál s. répa
1 szál f. répa (ez jó hosszú volt)
(lehet még zsenge karalábé is, de az nekünk nem volt itthon most)
1 kis fej hagyma
1 kis gerezd fokhagyma
1 ek mangalica zsír
1/2 paprika
1 kis paradicsom
1 kk piros paprika
1 tojás sárgája
1dl főzőtejszín
só, bors, fél leveskocka, liszt
sok petrezselyem
Zsíron üvegesre pároljuk a nagyon apró kockára vágott hagymát, rádobjuk a szintén apró kockára vágott húst, majd a fokhagymát, a paprikát és a paradicsomot, kevergetjük addig, amíg el nem fövi a levét (amit a hús enged ki magából). Ekkor rászórjuk a piros paprikát, és felengedjük annyi vízzel, ami éppen ellepi, majd rádobjuk az apró kockára vágott zöldségeket, a fűszereket és a leveskockát, és pároljuk tovább az egészet együtt. Amikor megpuhul a hús, kiszedjük a levéből a húst és a zöldségeket, kicsit hűlni hagyjuk a serpenyőben lévő levet, beletesszük a tojás sárgáját, összekeverjük, majd ráöntjük az 1dl tejszín - 1 kk liszt keverékét, felfőzzük, és addig kavargatjuk, amíg besűrűsödik. Ahogy ez megvan, visszarakjuk a serpenyőbe a húst és a zöldséget, összekavarjuk, összerottyan, és kész. Ha nem betegnek készül, akkor tehetünk bele tárkonyt vagy majoránnát is. Mivel ez igazán egy sűrűbb leves, köretet nem nagyon adunk hozzá, bár mivel a gyerek tésztarajongó, ezért ő ezt kapott mellé.
Szólj hozzá!
Címkék: borjú
2010.10.12.
13:06
Írta: diobisztro
Csoki felfújt, azaz szuflé….
Ugyebár vannak a főzésnek, sütésnek olyan részei, amelyek kicsit túlmisztifikáltak számomra. Például a zsírban párolás, mint konfitálás, a libamájból készült ételek készítése - a pástétomok témaköre, és nem utolsó sorban a szuflék. Filmekben mindig jó poén, amikor kiveszik a sütőből, gyönyörű, a másik pillanatban egy felismerhetetlen valami :)
A fentiekben felsorolt misztikus főzési cselekmény 2/3-án túlestem:) - most a szuflén volt a sor. Szépen követtem a leírást. Minden az elvárások szerint alakult. Szépen feljött, nem is esett össze olyan gyorsan, mint ahogy a filmekben. Az edényzet, amiben készült, az IKEA-ból származik. Az új sorozat kicsit nagyobb méretű mint a korábbi, így nem dagadt ki annyira a „fazékból” mint vártam, de szép lett. A belsejét én jobban szeretem ha folyik, ez pont a határon volt. A következő adagot vagy hamarabb kiveszem a sütőből, vagy alacsonyabb hőmérsékleten sütöm. Elfogyott az utolsó morzsáig!! Szuflé para kipipálva! Bárkinek, bármikor, van egy 3 perces verzióm is minden lehetőséggel számolva:)
Hozzávalók (5 szufléhoz):
15 dkg étcsokoládé
4 db tojás
2 ek tejföl
2 ek liszt
2-3 ek cukor
1 ek vanília kivonat
vaj a formák kikenéséhez
kristálycukor
Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk, az edény alja ne érjen a vízbe, a gőz a lényeg, csak semmi főzés:) A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját folyamatos keverés mellett a csokihoz adjuk úgy, hogy nem főjenek meg. Le szoktam venni a csokit a gőzről, teljesen egyneműre keverem, közben meghűl, ekkor jön bele a sárgája darabonként. Hozzáadjuk a cukrot és a vanília kivonatot (nálam ez saját készítésű volt). Ezután a liszt, majd a tejföl. Robot géppel felverem a fehérjét; csipet sót vagy citromlevet adhatunk hozzá, így keményebb lesz. Majd a csokis masszát és a fehérjét összekeverem lassú nagy mozdulatokkal, hogy levegős legyen, ne törjön össze. A formákat kivajaztam és kristálycukorral béleltem. Előmelegített sütőben 180 fokon sütöttem, az órát figyeltem közben.
Szerintem 20 perc elég ha folyósra akarjuk a közepét, ha szilárdabbra 25 perc - egy tűpróbát megér, ha beáldozunk 1 adagot az első alkalommal. Biztos siker!
Ezután még variációkat is fogok készíteni, tényleg egyszerű!
15 dkg étcsokoládé
4 db tojás
2 ek tejföl
2 ek liszt
2-3 ek cukor
1 ek vanília kivonat
vaj a formák kikenéséhez
kristálycukor
Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk, az edény alja ne érjen a vízbe, a gőz a lényeg, csak semmi főzés:) A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját folyamatos keverés mellett a csokihoz adjuk úgy, hogy nem főjenek meg. Le szoktam venni a csokit a gőzről, teljesen egyneműre keverem, közben meghűl, ekkor jön bele a sárgája darabonként. Hozzáadjuk a cukrot és a vanília kivonatot (nálam ez saját készítésű volt). Ezután a liszt, majd a tejföl. Robot géppel felverem a fehérjét; csipet sót vagy citromlevet adhatunk hozzá, így keményebb lesz. Majd a csokis masszát és a fehérjét összekeverem lassú nagy mozdulatokkal, hogy levegős legyen, ne törjön össze. A formákat kivajaztam és kristálycukorral béleltem. Előmelegített sütőben 180 fokon sütöttem, az órát figyeltem közben.
Szerintem 20 perc elég ha folyósra akarjuk a közepét, ha szilárdabbra 25 perc - egy tűpróbát megér, ha beáldozunk 1 adagot az első alkalommal. Biztos siker!
Ezután még variációkat is fogok készíteni, tényleg egyszerű!
3 komment
Címkék: desszert édes
2010.10.11.
10:37
Írta: diobisztro
Káposztás sztrapacska
A káposztás tésztát szeretjük cukrosan, sósan ez nehéz döntés, mindenki ragaszkodik a saját verziójához :) El sem tudja képzelni, másként az ételt, mint ahogy megszokta. A sztrapacskát nem sokan készítik mondván, hogy macerás, nem mondom, hogy nem az, de nem is annyira bonyolult. A káposztát ugyanúgy készítjük elő, mint a tésztának 1 közepes fej káposzta (1kg), 1-1,5 ek cukor, olaj szükséges az alaphoz.
A káposztát lereszeljük, sózzuk, állni hagyjuk kb.20 percig, amíg összeesik. Ez alatt lereszelünk 4-5 db közepes krumplit, annyi lisztet adunk hozzá, hogy lágy nokedli szerű masszát kapjuk, jöhet bele 1 egész tojás, só, bors.
A káposztát kicsavarjuk, az olajon karamellizált cukorra tesszük és lepirítjuk. Közben feltesszük forrni a vizet, teszünk bele sót, beleszaggatjuk a nokedlit. Amikor feljön, a víz tetejére megfőtt. Leszűrjük. Itt két lehetőség van, ha van rá esély, hogy elfogy egy étkezésre nem szoktam leöblíteni, azon melegében összekeverem, a meleg káposztával utána sózzuk, borsot tálaláskor teszünk rá. Ha nagyobb adagot készítünk, öblítsük le és úgy keverjük össze. A maradékot lehet fagyasztani. Amikor elővesszük, kiolvasztjuk, sütőben mikróban melegítve nagyon finom. Összességében 30-40 perc alatt össze lehet hozni.
Szerintem finomabb, mint a tészta. A káposzta reszelésén szokott elbukni a történet. Készítsünk nagyobb adagot, van már Boschnak önálló aprító gépe, vagy más aprító készség. Szánjuk rá időt, ezt a káposzta alapot rétesbe, tésztába, rizzsel összekeverve, régi-új ízeket hozhatunk össze.
A káposztát lereszeljük, sózzuk, állni hagyjuk kb.20 percig, amíg összeesik. Ez alatt lereszelünk 4-5 db közepes krumplit, annyi lisztet adunk hozzá, hogy lágy nokedli szerű masszát kapjuk, jöhet bele 1 egész tojás, só, bors.
A káposztát kicsavarjuk, az olajon karamellizált cukorra tesszük és lepirítjuk. Közben feltesszük forrni a vizet, teszünk bele sót, beleszaggatjuk a nokedlit. Amikor feljön, a víz tetejére megfőtt. Leszűrjük. Itt két lehetőség van, ha van rá esély, hogy elfogy egy étkezésre nem szoktam leöblíteni, azon melegében összekeverem, a meleg káposztával utána sózzuk, borsot tálaláskor teszünk rá. Ha nagyobb adagot készítünk, öblítsük le és úgy keverjük össze. A maradékot lehet fagyasztani. Amikor elővesszük, kiolvasztjuk, sütőben mikróban melegítve nagyon finom. Összességében 30-40 perc alatt össze lehet hozni.
Szerintem finomabb, mint a tészta. A káposzta reszelésén szokott elbukni a történet. Készítsünk nagyobb adagot, van már Boschnak önálló aprító gépe, vagy más aprító készség. Szánjuk rá időt, ezt a káposzta alapot rétesbe, tésztába, rizzsel összekeverve, régi-új ízeket hozhatunk össze.
Szólj hozzá!
Címkék: vegán
2010.10.09.
08:18
Írta: diobisztro
Semmi fakszni, éljen a kókusztekercs!
Életem első sütije - amit általános iskolai legjobb barátnémmal, Timivel követtünk el a konyhájukban valamikor 6. táján - a kókusztekercs volt (a második a gyümölcstorta, a harmadik a palacsinta. Utána nagy szünet :)). Nem emlékszem sok mindenre, csak ahogy daráltuk a kekszet a régi konyhájukban, meg hogy finom lett az íze. A nővérem nagy kókusztekercs spíler, az övéből egész rudakat bírok lenyomni egyszerre... Már múltkor is akartam csinálni, mert tényleg szeretem, de addig húztam-halasztottam (hát igen, én ilyen halogatós vagyok, most is inkább blogot írok ajánlat helyett... ez olyan, mint vizsgaidőszak alatt: a lakás már csillog-villog, szuper kaják vannak, a szekrényedben gyönyörűen vasalva állnak a ruhák, süti is van, stb. stb., csak a vizsgára nem tanultál még egy szót sem. Mármint nálam. Más biztos másképp csinálja :)), amíg lejárt a szavatossági ideje (ezt kb. 4 hónapra rá, a nyárvégi spájz takarítás közben vettem észre), és ki kellett dobni. Aztán voltam vásárolni, és megint szembetaláltam egy csomag darált keksszel magam a Lidl-ben, megint megvettem, és tegnap eldöntöttem (miután Babi néninél láttam, hogy 4 kis szelet kókuszos 350Ft-ba kerül), hogy "no more lacafaca" (ahogy a művelt angol mondaná :)), megcsinálom. Megint körbenéztem recept ügyileg a neten, nagyjából 3 féle kering, ebből szűrtem le a saját verziómat.
Hozzávalók egy nagy rúdhoz (én nem tudtam két kicsit csinálni)
25dkg reszelt keksz (fél zacskó a Lidlesből)
Tej (amennyit a keksz felvesz, kb. 1.5dl)
2 evőkanál cukrozatlan kakaó
10 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
2 dkg kókuszreszelék a szóráshoz
1 löttyintés vaníliás vodka (vagy vanília esszencia, kinek milyen néven ismertebb)
Töltelék
10 dkg teavaj
5dkg kókuszreszelék
10 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
csipet só
Összeállítom a kakaós tésztát, majd robotgéppel összedolgozom a krémet. A krémbe tettem egy kis tejet, de fölösleges, mert nem lett tőle jobb, csak lágyabb: vedd ki inkább hamarabb a vajat a hűtőből, hogy puha legyen (de ne mikrózd, azt itt nem jó). Összehabosítottam a krémet (jaj, ez magában is brutál finom, és jót tett neki a vaníliás cukor). Vettem egy darab sütőpapírt, rászórtam egy jó adag kókuszreszeléket, rátettem az összegyúrt tésztát, fogtam egy nyújtófát, beporcukroztam, és amennyire tudtam 3 mm vékonyra négyszögletesre nyújtottam. Rákentem a krémet, és a sütőpapír segítségével feltekertem (hát, nem lett vékony...). Szórtam rá pluszban kókuszt, becsomagoltam a sütőpapírba, és irány a hűtő min. 3 órára. Este filmnézés alatt megkóstoltam: finom, és édes. Hm. Hát nem egy fitness kaja.... :))
Ui. ma Zoli barátunk kérésére megcsináltam a maradék kekszből még egyet - nagyon kell vigyázni a tejjel a tésztánál, mert ha egy kicsit túladagoljuk, lágy lesz a tészta - én darált babapiskótával hoztam vissza a tésztát :) Viszont így sok lett végül, ezért a többletből helyes kis golyócskákat csináltam meggyel a közepén mandulaforgácsba megforgatva :)) nagggggyon finom lett :))
Ui. ma Zoli barátunk kérésére megcsináltam a maradék kekszből még egyet - nagyon kell vigyázni a tejjel a tésztánál, mert ha egy kicsit túladagoljuk, lágy lesz a tészta - én darált babapiskótával hoztam vissza a tésztát :) Viszont így sok lett végül, ezért a többletből helyes kis golyócskákat csináltam meggyel a közepén mandulaforgácsba megforgatva :)) nagggggyon finom lett :))
2 komment
Címkék: desszert édes
2010.10.08.
14:03
Írta: diobisztro
Igen, megint egy zöldparadicsom lekvár recept :)
Olvasgattam a blogokat, és látom, hogy a paradicsomtermés idén nem volt az igazi: rengeteg helyen vagy a tőkén még éretlenül lerohadt, vagy - mint anyuéknál is - egyszerűen zölden maradt a paradicsom. Nekünk eredetileg nagyra törő terveink voltak anyuék paradicsomával mivel rengeted koktélparadicsom termett náluk az idén, kölcsön is kértem a tesóm aszalóját, és paradicsomot akartunk aszalni, Kb. két adag el is készült (meg egy adag meggy, de az azonnal elfogyott), és gondoltunk, télre ideális lenne így eltenni többet is. Hát, az időjárás keresztbe húzta a számításainkat. Receptet rengeteget találtam a neten, de végül a papa javaslatánál maradtunk nem csak azért, mert az volt a legegyszerűbb, hanem mert igaza volt: amikor fel akarom használni, még mindig ízesíthetem, amivel csak akarom.
Szóval a recept - 3 kis üveg lesz belőle
Kb. 1 kg zöld paradicsom szőröstől bőröstől megmosva, lecsumázva, félbe vágva
0,5 kg barna cukor (Aldis)
fél zacskó befőző szőlőcukor (ami megmaradt még a lekvárfőzésből)
2 csipet friss, reszelt gyömbér
2 csavarintás bors
Felraktam a cukrot egy szuper tiszta lábasba karamellizálódni (a régi szakácskönyvek mindig kitérnek arra, hogy minden nagyon-nagyon tiszta legyen, amivel-ahol befőzünk, illetve hogy csak egészséges alapanyagot használjunk (mert az ütődöttet ugyebár a pálinkába tették - amikor mi kicsik voltunk, a nagyi mindig karamelles cukrot szopogattatott velünk, és karamellás tejet ittunk reggelire (ez az én időmben zacskós verzióban is kapható volt)). Amikor a cukor felolvadt, rádobtam a félbevágott paradicsomot, a sót, a szőlőcukrot és a gyömbért, és kezdődött a kevergetés. Figyelem! Nem kell külön vizet adni hozzá, mert ahogy összeér a cukor a paradicsommal, a paradicsom rengeteg levet fog ereszteni, csak győzzük kivárni, míg elfő. Ne lepődjetek meg, a cukor kicsit megkeményedik a hideg paradicsomtól, de visszaolvad hamar! Szóval rotyogott, amikor már nagyon rotyogott, takarékra tettem, és rotyogott tovább. Néha belekavartam, de nagyjából elvolt magában. Kb. a harmadik óra végén meguntuk, belenyomtuk a botmixert, összeaprítottuk (itt nem rusztikusra, hanem kifejezetten pépesre aprítottam nemcsak a magok, hanem az állaga miatt is), aztán még egyszer összerotyogott a lábasban (itt már köpködött is), és forró, kifőzött üvegekbe tettük őket (a tető alá még celofánt), fejre állítva min. 3 napig szárazan dunsztoltuk. Még aznap a maradékot levittem Sacinak kóstolásra, aki általában teszteli a lekvárjaimat- nem tudták kitalálni, miből készült a lekvár.... Az íze finom lett, jó édes, a gyömbértől egy picit pikáns. Mindenfajta natúr hús mellé felmelegítve "mellékletnek", mártogatósnak jó szívvel ajánlom! Továbbfűszerezhető borssal, bazsalikommal, kakukkfűvel, fahéjjal, szegfűszeggel - kinek ízlése szerint.
Ui. Tegnap vettem ki őket a dunsztból: gyönyörűek lettek :)
Szólj hozzá!
Címkék: lekvár
2010.10.07.
12:00
Írta: diobisztro
Lazactatár
A lazactatárt egy kedves barátom papájának és mamájának valamelyik kerek szülinapi buliján kóstoltam először, és rögtön nekiestem Ádám barátomnak (igazán a papája volt kedves barátom, a gyerek csak belekeveredett a képbe), hogy azonnal kérem a receptet, mert ennél finomabbat én még nem ettem (apropó, látnotok kellene azt a konyhát, én is majd hanyatt estem, pedig láttam már egysmást: mint egy étteremben, full inox minden, beépített fritu, lávakő, meg ilyenek. És ez majd 10 éve volt... Akkor az "öregek" is majd 60 évesek már :)) Na ezt jól az orruk alá dörgölöm majd :))) Azóta is rendszeresen csinálom, általában persze télen, karácsonykor, vagy ha nagyon ki akarok tenni magamért. Amúgy nagyon egyszerű elkészíteni, viszont bazi látványos :) Olyan felvágós, na, pedig a nyesedéknek 1000 párszáz forint a kilója... :)) A kész tatárról sajna nincs képem (ha megint csinálok, felrakom), mert miután készen lett, és érett egy kicsit a hűtőben, nekiestünk, és elfogyott. A lazacot - azaz fagyasztott lazacnyesedéket, mert ehhez az a tökéletes - a Kék Tulipán nevű műintézményben szoktam beszerezni, ahonnan akár házhoz is szállítanak. A lazacnyesedék - ami tatárhoz mindig kitűnő- néha olyan minőségű, hogy sima vagy vajas pirítós kenyérrel önmagában is megállja a helyét; ilyenkor sietni kell, hogy maradjon a tatárhoz is egy kis alapanyag. Mi az elkészült tatárt vajas pirítóssal esszük, lehet mellé hagymát (ha egy kis ecetes vízzel átöblíted, nincs annnnnyira erős íze/szaga), uborkát, paradicsomot stb. tálalni. A gyerek pl. magában, kézzel eszi :).
Recept sok személyre (kb. 8)
1kg lazacnyesedék
És innentől ízlés szerint, ki hogy szereti: azaz végig kóstolgatni kell.
3 gerezd fokhagyma (mi most krémet tettünk bele életemben először, de az is jó volt)
Snidling vagy 2 kis fej sima vöröshagyma vagy 1 póréhagyma nagyon apró kockákra vágva
Ketchup
Mustár, majonéz
Worchester
2-3 paradicsom belseje (az, a magos rész :))
Só, bors
Tojás (de ezt csak tálalás előtt tedd bele)
Vaj (mondom vaj, nem margarin)
1 kk édes piros arany
Olivaolaj (ha nem elég szaftos az eredeti lazac)
A lazacot a hűtőben hagyom felolvadni, majd a felolvadt szeleteket átengedem húsdarálón (akinek elektromosa van, mint nekem, annak javaslom, hogy először késsel vagdossa fel a hosszú szeleteket, mert nekem egyszer feltekeredett a darálóra, és majdnem leégett az egész :)). Amint kész a massza, hozzáadom a fentieket, és kézzel jól összedolgozom. Hűtőbe teszem összeérni min. 2 órára (de lehet egész éjszakára is), és tálalás előtt beleteszek egy tojást. A hagyma miatt max. 2 napot tároljuk mindenképpen hűtőben, amennyiben az a nemvárt eset következne be, hogy nem fogy el az egész. Ha nem akartok ekkora adagot csinálni, recés késsel vágjátok félbe a lazacot még fagyottan, és azt a darabot amit nem akartok használni folpackba csomagolva tegyétek vissza a mélyhűtőbe.
5 komment
Címkék: lazac
2010.10.06.
13:28
Írta: diobisztro
A dió
Miért éppen a dió? Nem jutott eszembe semmi ahogy jobban belegondoltam… összeállt a kép. Apai nagyanyám mindene volt a dió, már-már legendává érlelődött a történet, amikor nehéz idők jártak ebből tartotta el a családot télen, az utolsó 1 darabért is képes volt kimenni a kedves fáihoz, szárította, törte, tisztította sütött, főzött belőle. A fa maga is impozáns látvány hatalmas lomb, harsogó zöld levelek. A fák közül ő a hosszú életűek közé tartozik. Úgy tartják, az ember az unokáinak ültet diófát, bízik a jövőben, van reménye hite az életben. Maga a termés is gyönyörű, a kemény héj, benne a finom gyümölcshús. A forma az emberi agyhoz hasonló, 3 tucatnál több neurotranszmittere segíti az agyműködés fejlődését, ha nagyon tudományos akarok lenni:)) Ha nagyon szentimentális, akkor allegória az emberi lét lényegéről. Amikor véget ér a fa aktív élete, nyomokat hagy a világban. Akinek a birtokában van egy diófa asztal, szék, tudja mit jelent. Őriz valamit a múltból, továbbad valamit a jelenből. Nekem ezt jelenti a dió:) Az idei termés!!