Megjött Isa - két hete nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk. 10 év után azt gondoltam, hogy nem fog annnnyira hiányozni, és tök őszintén az első másfél hét nem volt vészes, de amikor kiderült, hogy jön ma, csak rátört az ember lányára a szerelmének a hiánya, na... :) Kemény csajból vagyok, de azért jó néha odabújni Isához... A gyerekről már ne is beszéljünk: bealudt, de amikor kicsit megébredt, és az apja arcát látta maga mellett, eksztázisba esett, és felpörgött, mint egy búgócsiga - a délutáni alvásnak lőttek. Azért látszik, hogy az apja elszokott a napi rutintól: csak kb. másfél órára mentünk el sétálni, és már kifáradt :) Majd visszarázódik... :))) Ma estére - mivel tudtuk, hogy a zöldségleves-szilvalekváros derelye kombó után, amit a dédi készített ebédre vacsorára valami húsosat kell adni a fiúknak - pulykaburger volt a listán. Maga a pogácsák összeállítása tényleg nem vesz sok időt igénybe, annyi van, hogy azért mellette kell állni, amíg megsül. Én azt találtam ki, hogy a belevalókat szépen tányérokon kirakjuk, és mindenki azt és annyit vesz belőle, amit és amennyit akar - aztán persze anyósomnak lett igaza; a fiúk kaját még melegíteni sem melegítenek egyedül, a palacsintát is csak betöltve-betekerve eszik, akkor majd pont a burgert rakják össze maguknak :) A siker fenomenális volt: a fiúk 4-t ettek fejenként, a dédi is megevett egyet, mi anyósommal meg a maradékon osztoztunk. Nagyon laktató, a fiúk szuszognai alig tudnak, és legalább pontosan tudjuk, mit raktunk bele...
Hozzávalók 12 db hamburgerhez1 kg pulykacomb darálva - mi itthon daráltuk le2 közepes fej lila hagyma apróra kockázva2 kk só2 kk fehér bors1 kk kakukkfű1/4 kk szerecsendió1 ek ketchup1 ek paradicsomlé1 tojás1 csomag petrezselyemzöld rusztikusra vágva12db kisebbfajta hamburger zsemle (mi Sparosat vettünk)ketchup, majonéz, mustár, paradicsom, lila hagyma, savanyú uborka ízlés szerintA hozzávalókat fakanállal jól összekeverjük. 12 gombócot csináltunk belőlük, és kicsit szikkadni hagytam őket sütőpapíron. Közben felkarikáztuk a hagymát, a paradicsomot és az uborkát a belevalónak, és tányérra raktuk őket. Félbe vágtuk a zsemléket. Párhuzamosan a sütéssel mindenfajta zsiradék nélkül teflonon megpirítottam a félbevágott oldalakat - vigyázz, mert amikor bemelegszik a teflon, gyorsabban pirulnak a zsemlék, nehogy odaégjen!! Tettem kb. 4 ek olajat egy másik teflonba, kézzel lapos pogácsákká alakítottam a gombócokat, és négyesével kisütöttem őket - lassabb tűzön süssük, hogy biztos megsüljenek a pogácsák belül is! Összeállításnál vettem egy megpirított zsömlét, kentem rá mustárt, aztán jött a húspogácsa, kis ketchup, majonéz, paradicsom, hagyma és az uborka - ez persze mindenkinek ízlése szerint (Áron pl. paradicsom nélkül ette...). A nyáron még a lakóparkban az udvaron csináltunk hamburgerparty-t annyi különbséggel, hogy ott a húspogácsákat a Lidl-ben vettük, de meg kell mondanom, szerintem a mi pogácsánk finomabb lett :)) Csajok, legközelebb így csináljuk a bulit :))