Oroszlán királylány miután oroszlán mancsát színesre fényezte, késő esti órán beugrott a Lidl-be. Rám telefonált, hogy szép gesztenyét talált mit szólnék hozzá, de még nem sütött soha, mondtam, hogy én sem, de kaland az élet, próbáljuk ki. Annyit tudtam a dologról, hogy be kell áztatni. Így is történt 1 napra hideg vízbe beáztatta. Már teljesen reményét vesztette, hogy másnap sikerül összehoznunk a gesztenye partit, de végül minden megoldódott. Még a dráma nagy királynője is szabaddá tette magát, így felállt a régi klasszikus csapat. Megbeszéltük, hogy senki nincs ráhangolódva igazán még az ünnepre. Koszorút is kellene készíteni, de még ráér, ötletünk sincs, és egyáltalán. Én ezalatt bevagdostam a gesztenyét, ez sarkalatos pont. Van, aki az X bevágásra esküszik, van, aki a párhuzamos metszésre, most már én is tartozom az egyik táborhoz, a párhuzamoshoz:)) A gesztenye két oldalát vágjuk be, úgy tegyük az előmelegített sütőbe ez most 7-es fokozat volt. Takarjuk le, fóliával 15-20 percre, majd vegyük le, a fóliát 6-8 percig süssük tovább.
Elkészültünk. Mire kezünket melegítve hűtöttük a gesztenyét, kortyoltuk a mézes málna teát, azon kaptam magam, hogy azt tervezzük milyen dekorációt fogunk készíteni, mikor és mit fogunk főzni a karácsonyi vacsoránkra. A sülő gesztenye illata, a tea, vagy mindkettő ráhangolt minket az ünnepi készülődésre.
Nem mellékesen jegyzem meg a gesztenyék tökéletesre sikerültek:)