Tegnap nagy főzésben voltunk Dórával amíg aludt a kicsi, az apja meg WoW-ozott (na, erről még fogok később írni). A gyereknél tudtuk, hogy 4 fele ébred, és akkor enni kell neki adni, mert kitör a forradalom (az apja is ilyen - ha tele a hasa, kenyérre lehet kenni, ha nem, egyszerűen kiállhatatlan). Szóval úgy időzítettünk, hogy valami tartalmas is elkészüljön létfenntartás okán.... Harasztira szoktam vinni a kicsit, és ott még a nyáron nyílt egy Vitamincentrum nevű hely, amit csak most csütörtökön látogattunk meg először. Én úgy vagyok ezzel, mint a könyvesbolttal - jó is, meg nagyon-nagyon hangulatos is egy kis könyvesbolt, de egy kétszintes Libri - na, ott lehet tobzódni :) Ez is ilyen - mint egy hatalmas zöldséges (nemcsak ugyanaz a 10 dolog egész évben kis kiegészítéssel mint egy hipermarketben, hanem egész sokféle és elsősorban idény zöldség meg gyümölcs - ha valaki meg tudja nekem mondani, miért is kellene nekem szeptemberben spanyol szőlőt adnom a gyerekemnek....??). Na itt találtam friss kelbimbót, és emlékeztem, amikor Dórával csináltuk a szűzérmés vacsit, hogy nagyon bejött már akkor is, ezért életmentő előételnek tökéletesnek tűnt. 
Feltettem hideg vízben sóval és szódabikarbónával (1-1 tk) a friss kelbimbókat miután megszabadítottam őket - ha volt - barnás külső levelektől, és a torzsájának a végétől (kb. 50dkg volt), megvártam míg felforr a víz, és utána kb. 15 percig hagytam őket főni. Kicsit ropogósak voltak még, amikor kivettem őket a vízből. És igen, itt elfelejtettem őket azonnal jeges vízben lehűteni, és azonnal belezúdítottam őket a kis olivaolajon felolvasztott 1 tk barnacukorba, amiben gyorsan megforgattam őket, és kész is volt a köret. Kicsikét szétestek, de nagyon finom lett. Volt még a hűtőben péntekről a papa által simán sóval-borssal fűszerezett, lisztben megforgatott, és olivaolajon kisütött csirke mell- illetve felsőcomb filéből (Isa nem eszik csontosat. Ez nem vicc - hozzá sem nyúl olyan húshoz, amiben csont van (a hal szálkájáról már nem is beszélek...). A gyerek meg imádja szopogatni a csontokat... hiába no, az én vérem :)), gyorsan megmelegítettem, a kicsinek apró darabokra vágtam, az apjának meg a melléklet szerint kitálaltam. És amikor nekiesett, hangzott el a címben idézett ominózus mondat... Mindkét fiú felfalta az egészet, mi csak pár szemet tudtunk kimenteni magunknak. Folytatása következik :)
