Gasztropárbajunk jelentem két férfi párbajsegéd részvételével lezajlott. A harc békés volt, de nem csendes, senki nem szerzett harci sérüléseket, minden résztvevő derekasan helytállt. A vasárnap reggel 10 óra egy havas, szeles, hideg szombat után, nem volt késői időpont párbajra. Marasztalt a meleg lakás, szorongatott az ismeretlen, de nem volt más hátra, egy forró kávé, öltözés indulás. A helyszín már maga a fellegekbe emelt, erőteljesen sportos testalkatot követelt:). Klasszikus pesti bérház 3 emelet lift nélkül:) az elmúlt időszak edzőteremi lépcsőzése most jól jött, erősen rögzült az izmaimban, most ez a memória életre kelt, és tempóban vitt fel a helyszínre:) Amikor már az gondoltam megérkeztem, még mintegy 30 csigalépcső a csatamezőig, még mondja valaki, hogy nem a fellegekben jártam :D. Mindenki időben érkezett, egy forró csokis bemutatkozás után a csapatok elvonultak stratégiai megbeszélésre. Gyakorlatilag két menüsor versenyez egymással. A Lila Füge csapat: Füge hadvezér, Orsi tündérlány, Betti kisasszony, és jómagam. Menünk a következő sütőtök krémleves kecskesajt golyókkal, karamellizált hagymával, lazac sült, spenótos babbal, és levendulás finomság citrom sorbet-val. A Fűszeres csapat, gőzgombóc Japán recept szerint, egy zöld-fűszeres, spenótos tortellini, és egy pekándiós finomság. Eszter, Orsi , Viki, Kriszta részvételével.
A megbeszélés után irány a konyha! 8 nő 1 tűzhely, 1 sütő, 2 segéd, elindult az ereszed el a hajam:) Eszter meghatározta az irányt, a tészták kezdenek, gyúrni, keverni, keleszteni hallatszott a csatakiáltás! Elkezdődött a munka, a segédek felügyeltek, fotóztak, „törlést és kendőt” biztosítottak :D
Vezérünk óvatosan becserkészte az ellenfél térfelét, és egy óvatlan pillanatban mintát vett a készülő műből:)
Betti kisasszony éppen a pályaművet szervírozza:)
Tündérkirálylány (középen) ellenőrzi a tésztát a levendula és a citrom arányát.
Jómagam éppen a páclevet keverem a lazacnak.
A teljes csapat a nap végén, még futotta egy mosolyra:D
Érdekes nap volt! Emberekkel találkozni, akik már ismerik egymást a virtuális világban, de szemtől szembe az teljesen MÁS! A közös érdeklődés, a feladat nagyon hamar közös nevezőre hozta a társaságot.
A segédek (János és Péter) külön dicséretét érdemelnek áldásos tevékenységükért :D csöndbe és alázattal viseltettek csatázó felek iránt, jó hangulatot hoztak a társaságban. Remek nap volt, jó lenne még sok ilyen az évben.
(A fotók Molnár Orsi érdeme)