Dió Bisztró

Minden az Éva Magazin legfrissebb számával kezdődött, amiben most guszta gombás receptek voltak… Mármint nem egészen ezzel kezdődött – az történt, hogy amikor a kicsi elaludt, nekiálltam intézni a dolgaimat, és annyira elment az idő, hogy már közeledett az ébredés, nekem viszont nem volt kedvem főzni… Hát igen, ilyen is elő szokott fordulni, na…J Igen ám, de egyéb okból kifolyólag a héten már rendeltünk pizzát, azt nem akartam, más rendelős éppen nem jutott eszembe, a kicsinek meg mindenképpen kell legalább napi egyszeri meleg étkezés. És akkor rávetődött a tekintetem a nyitott újság receptjére J Decens kis recept; úgy gondoltam, nagyjából minden hozzávaló megvan a háztartásomban hozzá, de már amikor nekiálltam kiderült, hogy nem olyan vagy nem annyi van, mint ami a recepthez kellene. De akkor már elkapott a hév, és nem volt visszaút. Előre vetítem, hogy a végeredmény a Chocito nevű csoki reklámjára hajazott, azaz „csúnya, de finom” lett az ebéd, de az egészet megettük – gondolom, sokan forgatják a szemüket, hogyan sikerült összehoznom a hozzávalókat egy ételbe, de tényleg a lendület vitt, nem a gasztronómia J

Feltettem egy nagy lábas vizet forrni. Közben a wokban felolvasztottam a mangalica zsírt, és rádobtam a felcsíkozott, hűtőben talált maradék szalonnát. A szalonna az a jóféle, hajszálvékonyra szeletelt fajta volt (emlékeztek, régen ilyenre vágták a boltban a téliszalámit. A nővéremmel a sárvári Tescóban még a nyáron „garázdálkodtunk”, és egy kb. 20 éves forma eladóleányzótól kértünk 15dkg külön ilyenre szeletelt téliszalámit – szegényem, nem értette, mi ebben a jó, de megcsinálta – rengeteg szalámink lett. Az idősebb eladók meg elhajtanak, és csak az előre szeleteltből – ami kb. kétszer olyan vastag, mint a régiek voltak - hajlandók adni J). Megpirult a szalonna, rádobtam a lecsöpögtetett gombát, és magas tűzön összepirítottam őket. Só, bors, majoránna, brutális mennyiségű petrezselyemzöld (fagyasztott), rottyant még egyet, majd jött a tejszín és a kefir. Szívem szerint csak tejszínt, és hozzá max. tejfölt tettem volna, de nagyon kevés tejszín maradt a dobozban, a kefirt meg vettük Dórával valamihez, de nem fogyott el, ő nem vitte haza, én nem szeretem, így belezúdult a tejszínnel a raguba. Kb. 5 percig nagy lángon forraltam őket (ahhoz képest egész jól besűrűsödik), majd ráöntöttem a lecsepegtetett tonhalkonzervet az eidami sajttal együtt. Rottyant kettőt, takarékra vettem, és megvártam, míg a pontosan 8 percig főzött tészta „al dente” elkészül (pár másodperc volt a különbség) – leszűrtem, belezúdítottam a tésztát a raguba, finoman, hogy minél kevésbé törjön a tonhal összeforgattam (nem sok sikerrel), és lezártam a gázt. A kicsinek külön szedtem hűlni egy kis adagot, a mienket elfeleztem, és parmezán sajttal bőszen megszórtam. Nagyon finom lett, nagyon kiadós, de legközelebb vagy csak gombás, vagy csak tonhalas ragut csinálok, mert a kettő együtt jó ízű, de nem valami szofisztikált eledel – viszont a hűtőm egyre áttekinthetőbb… J

Ui. nem tudom, láttatok e spagetti tészta adagolót (pl. a Lidl-ben ki lehet fogni a kacatéria soron kb. 300Ft-ért)– négy lyuk van rajta, 1-2-3 vagy 4 személynek lehet adagolni vele a még száraz tésztát. Lehet, hogy első blikkre kevésnek tűnik amit adagol, de nem, pont elég, higgyetek nekem J